A dunaújvárosi MEISER Ferroste Kft. is letette névjegyét abban a nagyszabású projektben, amely Veszprém belvárosában valósult meg idén, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program keretében.
Teljesen megújult a város „zöld szíve”, a Belső Püspökkert. A kulturális, turisztikai és tájépítészeti szempontból egyaránt jelentős gyönyörű parkban, a Kálvária-dombon, számos műemlék környezetében található az a terület, ahol beépítésre kerültek a cég termékei.
A projekt előzménye, hogy 2021 tavaszán kereste meg a MEISER Ferroste Kft.-t a KÖZTI Középülettervező Zrt., hazánk egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. Korábban már több alkalommal valósult meg si-keres együttműködés a két cég között, például a budapesti MVM Dome és a Puskás Ferenc Stadion, valamint a soproni parkolóház és más jelentős projektek kapcsán. A tervezés, majd a kivitelezés több, mint egy évig tartó folyamata alatt tovább mélyült a két cég között fennálló kiváló szakmai kapcsolat.
A járórácsok indusztriális megjelenése, letisztult stílusa egyaránt remekül harmonizál az épített környezettel, a zöldfelületekkel és a telepített növényzettel is. Alkalmazásuk hozzájárult ahhoz, hogy a beruházás egy szemet gyönyörködtető végeredményt mutasson abban a nívós környezetben, amely a veszprémi belváros egyik legértékesebb területét foglalja magába.
S hogy mit kell tudni a beépített termékről?
A tűzihorganyzott felületkezeléssel ellátott járórács-szerkezet esztétikus és időtálló. A MEISER típusú STEPHUIT N felületkialakítású lemezrács a szabadtéri felhasználás esetén kötelező csúszásmentességi, illetve csapadék-elvezetési kritériumoknak maximálisan megfelel.
Csúszásmentessége R13 kategóriába sorolt, így biztonságos közlekedést tesz lehetővé minden évszakban a jelentős látogatóforgalmat lebonyolító környezetben. Kialakítása a csekély mértékű fényáteresztő-képesség révén lehetővé teszi azt, hogy a magasabban fekvő járdákon is megfelelő komfortérzettel, tériszony nélkül közlekedhessenek az arra járók.
Természetesen a közös munka elkészültét követően sem dőlnek hátra a partnerek:
Kecskemét szívében, a Neumann János Egyetem épülő campusán szintén a KÖZTI tervezésében valósul meg egy impozáns gyalogos felüljáró, amelynek építéséhez a MEISER Ferroste Kft. szállítja majd az alapanyagot, a kiváló minőségű, tűzihorganyzott acéllemez járórácsokat. A projekt átadása a 2024-es év második felében várható.